2008. november 16., vasárnap

Sorozatklasszikusok: Másfélmillió lépés Magyarországon

Másfélmillió lépés Magyarországon I.
2008.11.16. 17:59 - kiricsizoltan

Nem krimi, nem is szappanopera, és mégis a Másfélmillió lépés Magyarországon az egyik legismertebb és legkedveltebb magyar sorozat. 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, de születése nem ment könnyen, és a forgatást is hosszú munka előzte meg. Az ötlet születéséről, az előkészületekről és a forgatás kulisszatitkairól Peták István szerkesztő, Szabados Tamás operatőr és Heincz László világosító mesél olvasóinknak.

Peták István: Nem volt tőlem idegen a hátizsákos túrázás, hisz’ gyerekkorom óta jártam az erdőt. És éppen ezért néztem Rockenbauer Pál Kilimandzsáróról szóló sorozatát. A sorozatnak két része volt, az egyik rész maga a filmes beszámoló, a másik rész pedig egy stúdióbeszélgetés volt. Mivel rengeteg anyaguk kimaradt, és sajnálták ezeket kidobni, hiszen ezek is érdekes felvételek voltak, ezért kitalálták, hogy egy stúdióműsort csinálnak, amelyben az expedíció résztvevői beszélgetnek egymással, és rövid bejátszásokkal illusztrálják mindazt, amiről beszélnek.

Ezt a magyar kritika rettenetesen fanyalogva fogadta, és ez Palit nagyon bántotta, lelki alkata miatt a kelleténél még érzékenyebb volt az igaztalan elmarasztalásokra. Én teljesen ismeretlenül odamentem egyszer a Televízió folyosóján hozzá, hogy 'szeretnék gratulálni neki a sorozathoz, és hogy ne törődjön ezekkel a kritikákkal, nekem nagyon tetszik, amit csináltak, még a stúdióműsor is'. Merthogy ez végre nem csak a heroikus mászást, a nagy távlatokat, a nagy panorámákat mutatja, hanem olyan pici csodákat, apró szépségeket, amihez 'le kell guggolni'.

Palival való barátságunk így kezdődött, de a film, a Másfélmillió is. Én ugyanis akkor olvastam John Hillaby Gyalogszerrel Európában című könyvét, ami arról szólt, hogy az író Északról Délre keresztülgyalogolja a kontinenst. Palinak felvetettem, hogy menjünk mi is keresztül Magyarországon, és erre az ötletre ő rögtön vevő volt. Mindez még a Natura szerkesztőség megalakulása előtti évben, 1977-ben történt.

Ő akkor az Ismeretterjesztő Főszerkesztőségen dolgozott, én pedig az Ifjúsági Osztályon. Először az volt a terv, hogy az Ifjúsági Osztályon csináljuk meg ezt a sorozatot ’Fiatalok, induljatok!’-címszóval. Elkészítettük a műsortervet, a költségvetést, a film nyersanyagszükségletét. Csakhogy a forgatáshoz 16 ezer méter színes negatív filmet kértünk, ami akkoriban a legdrágább volt, és az egész főszerkesztőségnek nem volt ennyi az éves kerete. Úgyhogy azt mondták, hogy sajnálják, de mégsem tudják vállalni, mert ha elvisszük az egész főszerkesztőség színes negatív keretét, akkor nem készülnének gyerek-játékfilmek, nem készülne semmi nívósabb, igényesebb dolog.

Csakhogy abban az időben Nagy Richárd volt az elnök, aki szeretett vadászgatni, és a vadász barátai rágták a fülét, hogy induljon már olyan műsor, amely a vadászokról, és a vadászoknak szól. Ehhez kellett egy kis szerkesztőséget alkotni, ahol ezek a vadászműsorok készülhetnek. De ha ez egy természetfilmes szerkesztőség, akkor evidens, hogy a főszerkesztője csakis Rockenbauer Pál lehetett. Pali először nem akarta elvállalni ezt a vadász-dolgot, mert nem szerette a vadászokat, de aztán mégis odaállt a Nagy Richárd elé, hogy vállalja a Natura szerkesztőséget, hogy ha megcsinálhatjuk a Másfélmilliót, aminek ez és ez a pénzigénye, filmnyersanyag igénye, vágókapacitás igénye. És Nagy Richárd mindenbe belement. Egyébként ő nem csak a 'zsarolásnak' engedett, hanem rögtön föl is ismerte, hogy ebben nagy lehetőség van.

Így jött létre az ötletet kimunkáló stáb: a Pali meg én, ugyanis ketten kezdtük az egészet. Az eredeti terv még az volt, hogy minden kéktúra-szakaszt más évszakban látogatunk meg. Így hát egy ideig azon folyt a vita, hogy a Zemplén tavasszal, vagy ősszel a legszebb, vagy a Balaton-felvidékre szüretkor lenne érdemes menni, vagy mandulavirágzáskor. Egy évig vitatkoztunk azon, hogy melyik hegységet melyik évszakban érdemes forgatni, de nemigen tudtunk megegyezni, hiszen minden hegység minden évszakban gyönyörű. És ekkor jött Palinak az a zseniális ötlete, hogy hagyjuk az egész vitát, gyalogoljuk végig egy menetben az egészet. Elindulunk nyáron, és mire megérkezünk, ősz lesz. Ez egyben az egész sorozat dramaturgiai pillére is lenne.


Az 1979-es indulást még két évnyi aprólékos előkészítő munka előzte meg, amihez az is hozzátartozott, hogy a rendező és asszisztense időt nem kímélve előzetesen bejárták a teljes, több mint 1100 km hosszúságú útvonalat.

Peták I.: Azzal kezdődött a szerkesztői munka, hogy egy éven keresztül az útvonallal kapcsolatos információkat gyűjtöttem össze. Mindenfajta szakanyagot, a néprajzi szakanyagtól kezdve a biológus szakanyagáig, és minden településre írtam egy levelet az akkori tanácselnöknek, vagy tsz-elnöknek, hogy kérek a faluról minden információt, mert jövünk forgatni. Mikor együtt volt az anyag, akkor született egy vázlat, hogy mit érdemes megnézni. Vagyis már tudtuk, hogy majd kit és mit kell keresni.

Szarvaskő példáján szemléltetve: Juhász Árpád leadta a geológiai részt, a Paládi-Kovács Attila leadta a néprajzi érdekességeket (és akkor még azt is leírta esetleg, hogy kit keressünk, milyen ’János bácsit’). Pócs Tamás botanikus pedig azt, hogy milyen növények vannak, amelyek különlegesek. Egy év után adtam át Palinak ezt a hatalmas anyagot. És amikor 1978 őszén az előzetes terepszemlekor az útvonalat Pali és Sáfrány József végigjárták gyalogosan, akkor Szarvaskőre érve megnézték, hogy ott van-e a jégkori növénytársulás, ott van-e a párnaláva, és hogy hogyan néz ki ez a különálló szérű rendszer. Közben persze összeismerkedtek a potenciális riportalanyokkal. Így készült el a meglehetősen pontos forgatási rendje a Másfélmillió lépés forgatása minden napjának. Tehát a szakanyag és a személyes szelekció után derült ki, hogy mi az, amit mindenképpen filmre akarunk venni. Az előzetes bejárás azért is volt jó, mert a személyeket már ismertük, ezért, amikor megérkeztünk hozzájuk, már személyes ismerősként köszöntötték Palit, és nem pedig úgy, hogy itt van ez az idegen stáb, mit akarnak ezek.

Heincz László: Ha az ember elkezdi nézni ezt a filmet, akkor úgy tűnik, mintha azokkal az emberekkel, akik ott elénk jönnek, és beszélnek, sírnak, nevetnek, valóban ott, abban a pillanatban találkoztunk volna. Ez az esetek többségében nem így volt, ezeket a riportokat, beszélgetéseket megelőzte a gyalogos terepszemle, és a „szereplőinkkel” való előzetes beszélgetés, majd levelezés. És az már a rendező, az operatőrök, illetve a vágó mesterségbeli tudásán múlott, hogy ezek a jelenetek annyira spontánnak tetszenek a filmben. Voltak persze olyan személyek is, akikkel valóban akkor találkoztunk és a terepszemlekor még nem ismertük őket, de ez volt a ritkábbik. A sorozatnak a váza, az egy mélységesen precíz és alázatos, sok éjszakába nyúló előkészítő munka eredménye.


A csapat összeállításához biztos alapot adott, hogy Rockenbauer Pál és Szabados Tamás operatőr már jó néhány filmben dolgoztak együtt. A Kilimandzsáró meghódításakor velük volt Stenszky Gyula is, akiről szintén köztudott volt, hogy rávehető ilyesfajta kalandokra, nem meglepő, hogy a Másfélmillióra is felkérték. Így a csapat tagjai (ha a csapattagok nevére kattintunk, megtekinthetjük a szereplők fotóját): Rockenbauer Pál rendező, Peták István szerkesztő, Szabados Tamás operatőr, Stenszky Gyula operatőr, Sáfrány József rendezőasszisztens, Tubai László segédoperatőr, Faludi Sándor hangmérnök, Heincz László világosító. Mivel a túra nyitott volt, elvileg bárki csatlakozhatott, ezért olyan tagjai is voltak a csapatnak, akik nem dolgoztak a Televízió kötelékében: Tolnai Ferenc a mérőkereket tolta, Petres Pál pedig számítástechnikus volt, aki kifejlesztett egy elektronikus lépésszámlálót. Sajnos a lépésszámláló a Bódvaszilas-Jósvafő szakaszon bemondta az unalmast.

Peták I.: A gyártásvezető Péterfay Attila volt, ő nem gyalogolt velünk, neki az volt a feladata, hogy a mi sirámainkat fogadja Budapesten és próbálja meg valahogy teljesíteni. Ő meghatározott időnként jött Pestről Volgával, és hozta nekünk az új nyersanyagokat, és vitte a már leforgatott nyersanyagot, mert a színes film érzékeny a hőre, minél gyorsabban hűtőbe kellett tenni. Két és fél hónap alatt tönkrement volna, ha az összeset visszük egyszerre.

Az, hogy a narrátor Sinkó László legyen, Pali ötlete volt. Ő is lelkes természetjáró, ezért, és Pali kedvéért vállalta el - mert mindig tudomásul kell venni, hogy nagyon fontosak a személyes ismeretségek az ilyen produkcióknál. Arra nem biztos, hogy rá lehet venni bármely színészt, hogy legyen szíves jöjjön föl a Nagy-Milicre, ott aludjon sátorban, és gyalogoljon le velünk Füzérig. Őt rá lehetett venni, sőt, boldogan jött, és mondja is az első részben, hogy sajnálja, hogy nem tud velünk végig gyalogolni, de amikor tud, csatlakozik a csoporthoz. És csatlakozott is többször.


A stáb a július 30-ai indulás mellett döntött, és úgy határoztak, hogy keletről, a Nagy-Milictől haladnak nyugat felé. Napi 13 és 18 kilométer közötti gyaloglást terveztek be, ugyanis ha ezt 4 óra alatt megteszik, akkor mindig marad 5-6 óra forgatásra. Kulisszatitkok a vándorlásról.

Peták I.: Iktattunk be azért szabadnapot is, egyrészt hogy a ruháinkat ki tudjuk mosni, másrészt, ha netán csúsznánk és valami fantasztikus dolog kimaradt volna, akkor azt tudjuk pótolni. Így jött ki, hogy október 15-ére tudjuk befejezni a forgatást az Írott-kő alatt, a Szent Vid kápolnánál, pontosabban a cáki szelídgesztenyésben. Hetvenhat napon keresztül gyakorlatilag nem jöttünk haza, nem volt szombat és nem volt vasárnap, hanem két és fél hónap terepi munka volt. Ez munkának számított, ez volt akkor a feladatunk.

Szabados Tamás: A Másfélmillió lépésért 31 forintot kaptunk naponta, meg a fizetésünket. Mindenki ebből kellett, hogy ellássa magát. A turistaszállásokat természetesen a gyártásvezető kifizette.

Heincz L.: Az első napok még ’helybenjáró napok’ voltak. Ekkor forgattuk le - előre – a Zemplén hangos riportjait, hogy az első menetnapok fizikai nyűgeit könnyebben viseljük. Négy nappal korábban mentünk föl, és azok alatt a napok alatt forgattunk, illetve tréningeztünk hátizsákkal a hegyen, hogy meglegyen a kondíció a következő két és fél hónapra, ekkor osztottuk el a közös felszerelést is. Majd végre július 31-én reggel 7-kor elindultunk.

Az eredeti terv szerint egyébként, a tizennégy részes Másfélmillióból - tekintettel arra, hogy tizenhárom nagyobb tájon át vándorol a csapat, és tekintettel arra, hogy az egész menet ősszel zajlik - a tizennegyedik részben lett volna egy adag téli Bükk, egy adag tavaszi Zemplén, illetve egy adag nyári Kemeneshát. De nem sikerültek sem a téli, sem a tavaszi, sem a nyári felvételek, mert nem volt megfelelően karakteres az évszak. Télen kiolvadt alóluk a hó a Bükkben, tavasszal úgy kellett a kökörcsineket nyílásra lehelni, olyan hideg volt még. Végül a hűvös, esős, ’79-es nyár nem tette lehetővé ennek a háromévszakos ráadásrésznek az elkészítését (Ellenben a bakonyi anyag olyan nagyra duzzadt, hogy két részre osztotta a rendező, így mégis tizennégy részes lett a Másfélmillió.)

Peták I.: Azt megfogalmaztuk, hogy húsz-huszonkét kiló az, amit az ember vihet magával. Paliék pedig összeszedték a mindig aktuális mennyiségű nyersanyagot, a kamerákat, mindent, egy kupacba rakták az egészet és lemérték, hogy hány kiló. És kiszámolták, hogy minimum hány ember kell, hogy el tudjuk vinni a forgatáshoz szükséges dolgokat (plusz mindenkinek a személyes holmija). Így alakult ki a tíz fős stáb. Ráadásul a két operatőrt mindig kíméltük. Az nem megy, hogy cipekedik, liheg, majd azt mondjuk, hogy 'na forgass'. Rajtuk könnyíteni kellett, hogy tudjanak jól forgatni. Egyébként a két operatőr cserélgette a kamerát, azaz a nehezet és a könnyűt. A nagy gép volt a vezérgép, míg a kicsi elsősorban vágóképezett. De amikor kettévált a csapat, akkor mind a kettő teljes értékű kameraként dolgozott.

Szabados T.: Két Ariflex gépet használtunk, a kicsi egy négy és fél kilós gép volt, a nagy, amivel a hangos felvételeket csináltuk, az hét és fél kilót nyomott. Felváltva cipeltük a hangos, nagy kamerát és a kicsit, egy hétig én, egy hétig Stenszky Gyuszi. Mindig hétfőn hajnalban cseréltünk, és várta az ember, hogy elteljen a hét, hogy a kisebb gép legyen nálam, mert azzal könnyebb mozogni. Egy hét és fél kilós kamerát nem volt könnyű végig cipelni egy ilyen túrán. Különben nagyon sokszor átvállalták tőlünk a többiek, és vitték egy darabig. A kicsiben csak 30 méter anyag ment, tehát csak hárompercnyi anyag, amelyet elő kellett készíteni, s ez nem kevés munka volt. És hát nem nagy-statívot vittünk, hanem kis rúdstatívot. Stenszky Gyuszinak csináltattak egy olyan teleszkópos túrabot-szerűséget, amit ha kihúzott, a tetejére rá lehetett rögzíteni a kamerát. Úgy lehetett vele forgatni, hogy végül is a kamera az pontosan le volt fikszálva. Ez egy félstatív lett, és ez volt Stenszky Gyuszi mászóbotja is egyben.

Fujira és Kodakra dolgoztunk, ez drága nyersanyag, jó minőségű film volt. És mégis megy tönkre, mert ugye az évek alatt ez fakul.

A hangmérnök nyakában mindig ott lógott a Nagra, a ’nagy Nagra’, amely a világ filmgyártásában azokban az években egy sűrűn használt eszköz volt. És ez a nagy tömegű őrület ott volt mindig Faludi Sanyi nyakában. Ugyanis abban az időben egy ilyen masina 13 kilós volt. Ma már 27 deka, egy ugyanannyit tudó gép.

Peták I.: Mindenki annyi saját cuccot pakolt be, amennyit akart. Elég racionálisan pakoltunk, tehát elég három alsónemű, elég három ing. De két nap elteltével úgy éreztük, nagyon sok a cucc. Egy hét múlva a cuccok nagy részét kiszórtuk a hátizsákból és hazavitettük a gyártásvezetővel. Bőven elég volt két trikó, két alsónemű, az egyik volt rajtunk, a másikat kimostuk, és úgy gyalogoltunk, hogy az egyiket mindig a hátizsákra akasztva szárítottuk, lehet is sokszor látni a képeken.

Mindig hajnaltájt keltünk, általában fél hat-hat körül már fönn voltunk. Kávét, teát főztünk, reggeliztünk, és utána indultunk általában 7 és 8 között. A mosdás sokszor gondot jelentett, főleg, mikor kint a szabadban sátraztunk. Még akkor is, ha patak mellett. És például néhányan elhatároztuk, hogy leszokunk a dohányzásról, plusz elkezdünk szakállt növeszteni, egyikünk se volt szakállas. De attól, hogy nem dohányoztunk, még idegesebbek lettünk, egymás rigolyáit akkor kezdtük fölfedezni, zavart a nem-mosdás, úgyhogy egy hét után úgy nézett ki, hogy szinte fölrobban a csapat, mert annyira feszült volt a légkör. Ilyenkor az expedícióvezetőnek, vagyis a rendezőnek a feladata, hogy lenyugtassa a kedélyeket, és helyre rakja a társaságot. És ezt Pali meg tudta csinálni, az ő személye annyira fontos viszonyulási pont volt. Egy hét után tényleg megnyugodtak a kedélyek, utána már nem volt semmi gond a forgatás alatt.

Szabados T.: Mi operatőrök szép lassan belejöttünk, hogy mi fontos. Egy lépkedő láb például nagyon sokat kifejez. De milyen lépkedő láb? Nem mindegy, hogy milyen helyzetekből mutatja a kamera ilyenkor. Arra például hamar rájöttünk, hogy olykor érdemes előre menni a kamerával. Ha olyan szép hely van, mint Füzér, ott jól előre megy az operatőr, és akkor készíthet felvételt a közeledő társaságról a várrommal a háttérben. Vagy a fasorok végébe érdemes elmenni, és felvenni, ahogy menetel szembe a csapat. Akkor az ember azt mondta a többieknek, hogy na, egy picit üljetek le, egy picit dumáljatok, és addig az operatőr előrement.

Ezeknek a sorozatoknak a barlangi részeit 99%-ban Stenszky Gyuszi csinálta. Nagyon nagy barlangász voltam, de egyszer beszorultam és attól kezdve nem voltam lelkes barlangjáró. Gyuszi a három nagy barlangi felvétel során az Alba Regiától kezdve az Esztramosig a legnehezebb helyekre lement Tubai Lászlóval. De ugyanakkor nincs az a hely, ahová föl ne másztam volna. Mindenre képes egy operatőr azért, ha egy képnek szüksége van olyan különleges nézőpontra, ahonnan a legjobban fest a látvány.

Előfordult az is a forgatás során, hogy vissza kellett menni valamit pótlólag megcsinálni. Például kiderült, hogy egy görög katolikus mise szépségét csak ezen és ezen a napon lehet fölvenni, mi pedig akkor már előrébb voltunk. Ilyenkor engem a gyártásvezető kocsival visszavitt, és amikor leforgattam a misét, megint visszafuvarozott a stábhoz. Vagy megtörtént, hogy tönkrement négy-öt napi anyagunk, ahhoz is vissza kellett menni, és egy csomó pótfelvételt készíteni. Péterfay Attila gyártásvezető kocsival visszavitt, csináltam pár felvételt, és aztán megint vissza a stábhoz.

Heincz L.: A következő tavaszon vissza is kellett mennünk a Mátrába, mert amikor a bódvarákói Rákóczi-barlangban forgattunk, a kamera beleesett a vízbe. Megsérült a nyersanyag is, de a fő probléma az volt, hogy az ütéstől eldeformálódott a kazetta. És onnantól kezdve a benne forgó anyag fényt kapott. Egy csomó bükki és mátrai felvételt meg kellett ismételni, mert tönkrement. A mátrafüredi Avar szállóban laktunk, és onnan jártunk föl a Mátrába, meg a Bükkbe pótolni gyalogmeneteket.


Forrás: comment.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése