Egy üresen álló turistaház az éjszakában és egy régóta várt kilátó a felhők fölé emelkedő, majd' 1000 méteres hegység közepén.
Elindul az ember a hegység belsejébe csípősen hideg szélben és szitáló esőben, a felhőn átvágva felér egyik legmagasabb csúcsára, ahol is egy üres turistaházat talál a sötétben. Pontosan ez történt velünk a Nagy-Hideg-hegyen, ahonnan a ház személyzete hosszú órákra eltűnt. Később persze megkerültek, mi pedig másnap reggel a felszálló-kavargó ködben nekivághattunk az új csóványosi kilátó, és az attól északra eső meredélyek felfedezésének.
_664x488t5_ic.jpg)
Ahogy egy turistaköltő egyszer leírta, a Nagy-Hideg-hegy hazánk „Jóreménység foka". A masszív turistaház látványa a „megérkeztünk valahova" érzését nyújtja, pedig magyar hegyvidéki viszonylatban jó messze vagyunk mindentől, 865 méter magasan, többórás sétával a hátunk mögött (ezúttal Királyrét irányából).
A tél közeledte és a nyirkos, hideg idő előcsalta a foltos szalamandrákat, akiknek tucatjaival találkoztunk utunk során; miközben 700 méteres magasságon bekebelezett a felhő, viharossá erősödött a szél, ettől csak még barátságtalanabb lett a helyzet, ráadásul a péntek délután is kezdett estébe fordulni - a gondolataim fölött lényegében átvette az uralmat a turistaház konyhája nyújtotta lehetőségek lajstromozása.
_664x488t5_ic.jpg)
Ebben a lelkiállapotban igazán megnyugtató volt kiszúrni a fák közt a kőépület ablakán kiszűrődő fényt. És aztán annál lehangolóbb megtudni két turistától, hogy órák óta várják a gondnokot; illetve megtapasztalni a radiátorok hidegét és a konyha sötétjét. Közben újabb turisták érkeztek, a fűtést pedig többen igyekeztek egyénileg, belülről megoldani. Az étterembe végül sikerült bejutni a terasz felől, néhányan tüzet is raktak a kandallóban, megkínáltak pálinkával, így a zs-kategóriás horrorfilmek indítását idéző alaphelyzet („turisták a hegyek közt egy elhagyatott erdei házban, aminek elveszett a személyzete, miközben leszállt az est") szép lassan kellemesbe fordult.
_664x488t5_ic.jpg)
Mi alig másfél órája várakoztunk, és nem lévén sok ételünk, már a hazajutási lehetőségeket boncolgattuk, amikor is motorbőgés és fényszóró pásztája világította meg a kinti éjszakát. Megérkezett a személyzet. Kérésre megkaptuk a szobánkat, és vacsorát is készítettek, tényleg minden rendbe jött, jól éreztük magunkat, de voltak a házban, akik sok-sok órát ültek végig várakozva, annak ellenére, hogy előzetesen foglaltak szobát - oké, ez nem egy sokcsillagos hotel a Várnegyedben, teljesen más elvárásokkal is készül az ember, de azért nem túl vendégbarát hozzáállás se szó, se beszéd, elérhetőség nélkül tök üresen hagyni az épületet fél napra. Feltalálja magát mindenki, persze, de ha nem vágyik semmiféle ellátásra, akkor kivesz egy jóval olcsóbb kulcsosházat és úgy készül, hogy magára kell főznie.
Amilyen cudar időnk volt este, olyan pompás a reggel: a felszálló ködben fürdő erdő, a mélyben kibontakozó csúcsok mögött a Duna kanyargó szalagja, a Visegrádi-hegység fölött gomolygó felhők és a tűző napsütés pontosan az az élmény, amiért a Nagy-Hideg-hegyet választottuk.
_664x488t5_ic.jpg)
A sípályák közt kóvályogva véletlenül leltünk rá az egykori síugrósánc nyomvonalára, ezen leereszkedve varázslatos erdő tárult elénk!
_664x488t5_ic.jpg)
Utunk következő szakasza, a Csóványosra vezető gerinc eleve nagy kedvencem, bármely pontjáról készült kép azonnal felismerhető annak, aki megfordult már arra - ennyire egyedivé teszik óriási fái és girbegurba sziklaalakzatai.
_664x488t5_ic.jpg)
Az új csóványosi kilátó kívülről is jól néz ki, felmászva pedig az ország egyik leglenyűgözőbb panorámáját kapjuk. A régi, vészesen nyirkos, nyikorgó-repedező toronyba utáltam felmászni, a tetején mindig kétségbeesetten markoltam a korlátot, biztonságérzetem utolsó szalmaszálát. A mostani viszont inkább kis toronyház benyomását kelti, kialakítása miatt pedig kellően elszeparálva érezhetjük magunkat a mélységtől.
_664x488t5_ic.jpg)
A falon térképek, a korlátokon fényképes-szöveges táblák segítik a tájékozódást. Igaz, például a Magas-Tátra két gyökeresen eltérő irányban is „látható", ahogy egy-egy falu neve is rossz helyre került. De ilyen kilátás mellett kinek jut eszébe olvasgatni?
_664x488t5_ic.jpg)
A Csóványosban az a legjobb, hogy szinte a hegység közepén található, így körbefordulva kiterjedt hegyvidéki kép fogad, megvan a „mi fönt vagyunk, a világ meg messze alattunk" érzése. Bár már némileg lecsúsztunk a jelenségről, de ősszel a Börzsönynek „börzsöny színe" van: a fafajok sokasága miatt a barna, sárga és zöld sajátos árnyalatai keverednek.
_664x488t5_ic.jpg)
Nehezen szakadtunk el a majd' ezer méter magasban megcsodált panorámától, de nem kevésbé látványos helyszínért: az északi irányban, a piros jelzés mentén található Nagy-Mána felé indultunk. A főgerincről letérve hirtelen nagyobb szintet vesztünk, és a keskeny mellékgerinc egyik oldalsó tisztásáról elénk tárul a Rózsás-patak szurdoka. Másik irányban a Nagy-Mána füves háta bontakozik ki.
_664x488t5_ic.jpg)
Ez a terület a Börzsöny legelhagyatottabb, legérintetlenebb része: a Csóványostól észak felé lefutó patakok, és a köztük meredeken emelkedő gerincek a hegység legritkábban járt útvonalai közé tartoznak. Ezt főként helyzetüknek köszönhetik: akár föntről lefelé, akár ellenkező irányban járjuk be őket, végül még mindig többórás távolságban vagyunk a legközelebbi településtől.
_664x488t5_ic.jpg)
A Nagy-Mána (707 m) bérce talán a Börzsöny legszebb és egyben legnyugodalmasabb kilátópontja. A gyepes sziklameredélyről a Rózsás-patak fölé tornyosuló, falszerű hegyvonulatokat követhetjük szemünkkel, leghátul pedig a Csóványos strázsál.
_664x488t5_ic.jpg)
Innen se könnyű távozni, de muszáj: Királyháza még közel egyórányi gyalogút, onnan pedig további kettő a két legközelebbi település bármelyike. A hegyoldal egy kevésbé meredek pontján leereszkedtünk a Rózsás-patak mellé: a völgyben egykor kisvasút zakatolt, a töltés maradványa jól kivehető, de az érintetlen erdő, a keresztben fekvő fatörzsek és a mohos sziklagörgetegek miatt szinte elképzelhetetlen, hogy kis gőzösök pöfögtek errefelé néhány évtizeddel ezelőtt.
_664x488t5_ic.jpg)
A Pogányvári-patak völgye dél felől éri el a miénket. Ezen a szűk, sötét völgyön régóta szeretnék végigmenni, igazi erdei akadálypálya ez is. Most lefelé követtük a patakot, immár a piros háromszög jelzésen haladva Királyháza irányába.
_664x488t5_ic.jpg)
A patakvölgyben fekvő erdei telep lélekölő hely: tulajdonképp lejöttél a hegyekből, mégis úgy kétórás, egyhangú baktatásra kényszerít az aszfaltút. Diósjenő fölött, a Závoz nevezetű pihenőhelyről még kileshetünk kelet felé, majd rövidebb erdei, és hosszabb faluséta végén érkezünk meg a vasútállomásra. (Gyönyörű kelet-európai történet: a vonatpótló busz elindult a szerelvény érkezése előtt pár perccel, így az utasokat nem vette át. Egyébként kérdeztük, van-e vonatcsatlakozás Vácon a buszhoz, mire azt a választ kaptuk: „van, 04-kor és 34-kor". Oké, a sofőr nem érti a csatlakozás bűvös fogalmát, de hogy a busz valójában tényleg nem csatlakozik, és a pótlandó vonatot sem várja be induláskor, az már tényleg a közösségi közlekedés fogalmának forradalmi újraértelmezése.)
_664x488t5_ic.jpg)
A távokról: Királyrétről Nagy-Hideg-hegyig úgy 7 kilométer, a végén néhol erős szintemelkedéssel. Nagy-Hideg-hegytől a Csóványos nem egészen 3 kilométer a legrövidebb változaton, de mi most a piros háromszög jelzést választottuk, így valamivel hosszabb, de látványosabb a séta. A Csóványos - Nagy-Mána - Királyháza útvonal már önmagában is 6 kilométer, onnan pedig még 8 a diósjenői vasútállomás (összesen: 24 km). Bárhonnan is közelítünk, a túra fárasztó és hosszú, de a Csóványos és a Nagy-Mána két olyan pontja a hegységnek, ahová úgyis vissza akarunk majd térni!
Még több fotó a Börzsöny magaslatairól és mélységeiről a Tájoló blog Facebook-oldalán!
Forrás: Tájoló Blog
_664x374t5_ic.jpg)
